Fanni kecske és tehénsajtok, Pécel

Magyar kistermelői kecske és tehénsajtok, tejtermékek széles választéka a főváros szomszédságában.

Fekvése


Pécel a Gödöllői-dombság észak-nyugati felén fekszik. Nyugati irányban Budapest XVII. kerületével, északkeleti irányban Isaszeggel, délről pedig Maglóddal határos.
Megközelítése

    gépkocsival
        Budapest irányából a Rákoskeresztúrról induló Péceli úton
        31-es útról nyíló bekötőúton
        Isaszeg felől műúton
        M0-s autóútról
    vasúttal

        a Budapest–Hatvan vasútvonalon

    autóbusszal

     A BKV  Örs vezér teréről induló 169E jelzésű járatával a 17. kerület felől.

Története

Pécel területe, miként azt a határában talált régészeti leletek is bizonyítják, már az időszámítás előtti korszakban is lakott volt. Találtak itt többek között kő-, bronz- és rézkori leleteket is. Első okleveles említése 1338-ból származik Pechel-i Demeter, Pest megyei szolgabíró családnevében. Domokos pap és János plébános 1345-ben alapították a város első iskoláját. A 14. században a nem helyi eredetű Péceliek birtoka. Ezidőben már a Rákos-patakon vízimalom is működött. A török idők alatt végig lakott hely volt, csak a tizenöt éves háborúban néptelenedett el. A falu a 18. században a Fáy és a Ráday család birtoka volt. Ráday Pál a birtokközpontját is ide építette. Az anyakönyvezés 1719-ben kezdődött meg. Pécel a 19. század közepén vesztette el városi rangját, melyet 1996-ban visszanyert.
Nevezetességei
Fáy-kastély

Fáy György 1910 körül építette az eklektikus stílusú kastélyát, amiben a neobarokk elemek dominálnak. Az oromzatot a Fáy család címere díszíti. Az épületet a II. világháború után mezőgazdasági iskolává alakították.
Ráday-kastély
Ráday Pál, II. Rákóczi Ferenc diplomatája 1722-1730 között építette első, a mai kastély részét képező péceli kúriáját. Fia, Ráday Gedeon 1755-1774 között ezt barokk stílusú kastéllyá bővítette. Az átalakítást a gödöllői Grassalkovich-kastély építője, Mayerhoffer András, valamint fia, János végezték. 1825. március 30-án leégett. A család anyagi gondjai miatt 1872. december 30-án nyilvánosan elárverezték. Ekkor került a Kelecsényi család birtokába, ahol állapota folyamatosan romlott. A második világháború után a MÁV helyreállítatta, és kórháznak használta az épületet. 1998-ban a MÁV átadta a Műemlékek Állami Gondnokságának. A falfestményeket Haraszti Margit és Hoffer Andrea restaurálták. A kastély napjainkban is látogatható.
Református templom

A református templom a 18. században épült, legutóbb 2007-ben volt felújítva. Műemléki védelem alatt áll, a Ráday-kastély szomszédságában található.
Villanegyed
Prónay kúria

    Bárczy-kúria
    Erdey–Grúz-kúria
    Zsigmondy-kúria
    Francsek–Dávid-kúria. A "Bagolyvár" néven is ismert, lakóházként használt jókora nyaralóvillát idősebb Francsek Imre (1864-1920), a Közmunkatanács főmérnöke építette az 1900-as évek legelején, és a család - öt gyerekkel - attól kezdve ott töltötte a nyarakat. A tornyos, tágas villában valaha szép kis kápolna is volt. Többszintes, zegzugos udvara állandóan zengett a kölykök csatazajától. Az akkori pesti felső-középosztály divatos nyaralóhelyévé előlépett Pécel Indiának becézett negyede ezekről, a helyiek szemében nagyon egzotikus, fura épületekről kapta a nevét. A nyaralók jól ismerték egymást, Pesten is rendszeresen összejártak. (Így történt, hogy amikor Francsek Imre 1909-ben megözvegyült, a nyaralószomszéd és jó barát Bárczy István polgármester húga, Sacher Eleonóra hozzáment feleségül, s amikor tíz évvel később ő maga is meghalt, az öt árvát - köztük ifjabb Imrét, a Széchenyi-fürdő majdani építészét - Bárczyék navigálták el a diplomákig és házasságkötésekig.)

A jómódú nyaralók sokat tettek a falu fejlesztéséért: kevesen emlékeznek rá, de Francsek Imre nyilvános uszodát is épített Pécelen. Ennek ma már nyoma sincs. A villát a felnőtt gyerekek a húszas években adták el a Dávid családnak, tőlük pedig valószínűleg egyszerűen elkobozták az államosításkor. Mára nagyon lepusztult, jobb oldali szárnyát megcsonkították. Öt-hat család lakik benne, igen szűkös körülmények között. Kár érte.[3]

    Pekáry-kúria
    Prónai-kúria
    Szemere–Keiner-kúria
    Kovásznai Kovács-kúria

Itt született

    1768-ban Ráday Pál bíró
    1841-ben Ráday Gedeon hadügyminiszter
    1785-ben Szemere Pál költő, író



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 6
Heti: 53
Havi: 283
Össz.: 85 849

Látogatottság növelés
Oldal: Pécelről
Fanni kecske és tehénsajtok, Pécel - © 2008 - 2024 - fannikecskesajt.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »